Japán a 8,9-es földrengés és a tsunami után

Eltűntek ezrei

Közel tízezren tűntek el az északkelet-japáni Minamisanriku kikötőváros lakosai közül a pénteki földrengés és az azt követő szökőár pusztításában – jelentették be szombaton a helyi hatóságok. Az NHK televízió értesülései szerint a helyi kormányzat arról adott hírt: a 17 ezres lélekszámú város lakosai közül 9500-an kerültek fel az eltűntek listáira. Az eddigi összesítések szerint Japán egész területén több mint 1600-ra tették a halottak és az eltűntek számát.

Forrás: HVG

Az eltűntek és a halottak számát jelenleg már hivatalosan is 20.000 körülire becsülik. (A szerkesztő)

Amatőr videó a földrengésről


Nincs meg 4 vonat, 9 autópálya zárva

Továbbra sincs hír négy vonatról, amelyek Mijagi és Ivate prefektúrában közlekedtek a földrengés idején, és azt sem lehet tudni, hányan utaztak rajtuk. A Keleti Japán Vasutak közölte, hogy a sinkanzeneket, a több száz kilométeres óránkénti sebességgel haladó szuperexpresszeket egyelőre nem indítja el, de Tokió körzetében felújítja a vonatközlekedést. Szombaton is zárva volt kilenc autópálya, és több mint 450 belföldi légi járatot töröltek.

Fukusima: tengervízzel hűtik a reaktort

Tengervízzel fogják lehűteni a fukusimai atomerőmű egyik felhevült reaktorát, amelynek külső burka egy robbanás következtében leomlott – jelentette be szombaton Tokióban a japán kormány szóvivője. Edano Jukio tájékoztatást adott arról, hogy a reaktort egy acéltartály (konténer) borítja, ezt pedig egy betonépítmény vette körül. A hűtővíz szintjének a csökkenésekor hidrogén szabadult fel, amely a két tartályfal közé jutva oxigénnel vegyült, és berobbant. A betonépítmény összeomlott, a benne levő acéltartályban azonban nem volt robbanás, a konténer nem károsodott. Elmondta, hogy a reaktor belsejét tengervízzel fogják feltölteni, hogy lehűtsék és csökkentsék benne a nyomást. A feltöltés 5-10 órán keresztül fog tartani, a teljes hűtési folyamat viszont 10 napig is eltarthat. A szóvivő úgy fogalmazott, hogy a robbanás előtti szinthez viszonyítva nem tapasztaltak jelentős változást a sugárzás erősségében.

Forrás: HVG

Az atomerőmű környékéről már korábban kb. 200.000 embert telepítettek ki. A helyzet valószínűleg nem olyan könnyen kezelhető, mint ahogy azt a hatóságok állítják. A magyar református orvoscsoport a várható következmények mérlegelése után lemondta Japánba tervezett útját. (A szerkesztő)

_____________Hirdetés_______________________________


tizenegyes névjegye

Painter, writer, journalist, Hungarian Director of the Sahara Foundation, Head of The Hungarian World School Association. Festő, író, újságíró, a Szahara Alapítvány magyarországi ügyvivője, a Magyar Világ Iskola Egyesület elnöke.
Kategória: baleset, földrengés, hír, katasztrófa, környezeti katasztrófa, természeti jelenség, tudomány
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s