Földrengés, tsunami – ezernél több áldozat, ezerszeres sugárzás az atomerőműnél

Japánban több mint ezer ember halt meg vagy tűnt el az északkeleti partvidéken tegnap történt, a Richter-skálán mért 8,9-es erősségű földrengésben és szökőárban. A tokiói magyar nagykövetség továbbra sem tud magyar áldozatokról.

A japán rendőrség közlése szerint a természeti csapás 402 emberéletet követelt a szigetország északi és keleti tartományaiban. Köztük van az a több mint kétszáz ember is, akiknek a holttestét Szendai város strandján találták meg, miután a térségen végigsöpört a szökőár tíz méter magas hulláma.
A cunami feltételezések szerint 1200 háztartást érhetett el a körzetben. A halálos áldozatok mellett 673 embert eltűntként tartanak nyilván, 991-en pedig megsérültek. A rendőrség szerint az adatok nem tekinthetők véglegesnek, mert a katasztrófa sújtotta övezetek nagy száma miatt továbbra is nehézségekbe ütközik az információgyűjtés.
A Fukusima erőműnél a normál sugárzási szint ezerszeresét mérték a helyszínen lévő japán biztonsági bizottság szerint.
A robbanás pillanata videón – Russia Today – Mediatica.ro
A reaktort üzemeltető Tepco vállalat azt közölte, hogy már elszökhetett némi sugárzás. Naoto Kan miniszterelnök azt mondja, az erőmű tíz kilométeres körzetében mindenkit evakuálni kell.Korábban csak három kilométeres körzetet ürítettek ki, a tíz kilométeren belül élőknek csak azt mondták, maradjanak otthon. 

Négy atomerőművet állítottak le eddig Japánban a szigetország történelmének legnagyobb földrengése és az azt követő cunami miatt. Az egyik létesítményben tűz ütött ki. A Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója, Aszódi Attila az InfoRádiónak elmondta: a japán szakemberek jól kezelik a rendkívüli helyzetet, a veszély azonban nagyon nagy.

Forrás: Info Rádió, videó: Russia Today
_______________________Hirdetés______________________________



tizenegyes névjegye

Painter, writer, journalist, Hungarian Director of the Sahara Foundation, Head of The Hungarian World School Association. Festő, író, újságíró, a Szahara Alapítvány magyarországi ügyvivője, a Magyar Világ Iskola Egyesület elnöke.
Kategória: földrengés, hír, katasztrófa, kép, környezeti katasztrófa, Uncategorized
Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Nagyon erős földrengés és tsunami Japánban | VILÁG – Hírek, információk a nagyvilágból

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s