Agyonlőttek egy magyar politikust Ógyallán

A szlovákiai Ógyallán lelőtték pénteken este Basternák Lászlót, a Magyar Koalíció Pártja komáromi járási elnökét, a város egykori polgármesterét, jelenlegi főellenőrét. Az ismeretlen tettes sörétes puskával, saját háza előtt lőtte főbe áldozatát, aki a helyszínen életét vesztette.

Az Új szó úgy tudja, hogy a tettes gyalog menekült. A Zöld utcát, ahol a politikus háza áll, lezárták a helyszínelő rendőrök. Egy szürke, metálfényezett Honda Civic gépkocsit ellenőriznek; biztosítják a nyomokat, feltételezhető ugyanis, hogy a merénylő ezt a járművet használta.

Kutyás rendőrök is jelen vannak, tehát elképzelhető, hogy ily módon is megpróbálnak az elkövető nyomára bukkanni. Az áldozat holtteste este tíz óra után is a ház előtt feküdt.

Basternák László az MKP komáromi járási elnöke és a párt Nyitra megyei képviselője, valamint Ógyalla főellenőre volt. Az előző megbízatási időszakban a város polgármestereként tevékenykedett.

Idén március 3-án már megkíséreltek ellene egy merényletet a háza előtt, amikor – elmondása szerint – feleségével kutyasétáltatásból tért haza.

“Én az egyik kutyával már bementem az udvarra, a bejárati lépcsőnél álltam, amikor az utcáról eldördült a lövés – idézte fel akkor a történteket Basternák. – Szerencsére nem engem, hanem a bejárati kapu zárját találta el a golyó. A feleségem még kijjebb állt, de ő is csak annyira emlékszik, hogy abból az irányból érkezett a támadó, ahonnan mi is jöttünk. Odaért a házunkhoz, lőtt, és el is tűnt. Az arcát sajnos nem láttam, mert jól lehúzta a csuklyát.”

Forrás: Info Rádió

Megrendelhető reprint viktoriánus képeslapok

Megrendelhető reprint viktoriánus képeslapok

tizenegyes névjegye

Painter, writer, journalist, Hungarian Director of the Sahara Foundation, Head of The Hungarian World School Association. Festő, író, újságíró, a Szahara Alapítvány magyarországi ügyvivője, a Magyar Világ Iskola Egyesület elnöke.
Kategória: erőszakos cselekmény, hír, Uncategorized
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s